Kutyabaj

Ahogy mondani szokták: a kutya az ember legjobb barátja, sőt, az állatok közül a legrégebbi. Négylábú barátunk ugyanis a kőkorszak óta szolgálja az embert. A feladatai némiképp megváltoztak az idők folyamán, de még ma is – a házi kedvencség mellett – számos helyen szorulunk a segítségükre. Mivel közös történelmünk ilyen régi időkre nyúlik vissza, jogi szabályozása sem maradt el az ebtartásnak. Jogászként is foglalkoznunk kell a kutyaproblémával.

Sajó András Park, kutyák, jogrend című 1999-ben megjelent, kritikus hangvételű cikke behatóan boncolgatja a városi (leginkább budapesti) kutyák (és gazdáik) által okozott problémákat, a kutyatartás jogi szabályozását, és annak gyakorlatban való érvényesülését. Mindezt a kutyátlanok nézőpontjából. Nézzük meg, mi változott az elmúlt csaknem másfél évtizedben!

A fent említett cikkben is érinti a szerző, hogy ki miért tartott közvetlenül a szocializmus után kutyát. Manapság is elkülöníthetünk néhány „kutyatulajdonos-fajtát”.

A nyugdíjasok főként társként tekintenek kedvencükre, olykor a magányosságuk okozta űr betöltésére tartják őket. Az állatbarátok pusztán szeretetből élnek együtt négylábú pajtásaikkal. Vannak, akik – bár főleg kertes házakban – őrző-védő szerepet szánnak nekik, de akadnak olyanok is, akik rászorulnak segítségükre, például a vakvezető kutyák gazdái. De manapság gyakori látvány a táskákból kikandikáló apró kutyafej, vagy más, divatból tartott, felöltöztetett, manikűröztetett, fodrászhoz hurcolt ölebek sétáltatása is.

Régen a kutyák leggyakoribb „foglalkozása” a pásztorkodás volt, manapság szolgálati kutyák egész sora segít a különböző rendfenntartó és mentőszolgálatoknak. Léteznek bomba- és drogkereső kutyák, de a katasztrófák túlélőit is gyakran találják meg az erre kiképzett ebek.

Sokan azonban visszaélnek a kutyák hűségével, és alantas szórakozásaik eszközévé teszik őket. A kutyaviadaloztatás megakadályozása nehéz feladatot ró az állatvédő és a rendőri szervezetekre. A viadalokon nagy összegű fogadásokat kötnek, sőt egy-egy „bajnok” kutya autóárban van, és természetesen ezeket a hatalmas költségeket nem a legális úton szerzett jövedelemből fizetik a gazdák. A rajtaütéseknél gyakran találnak a rendőrök kábítószert, illetve más, szervezett bűnözéshez kapcsolódó bizonyítékokat.

Hétköznapibb, kutyákkal és gazdáikkal kapcsolatos probléma azonban a Sajó András által is említett, közgazdaságtani szóval negatív externáliáknak tekinthető tényezők. Gondolok itt többek között az utcákat szennyező kutyaürülékre és vizeletre, a szomszédokat zavaró ugatásra, a homokozókban való hűsölésre, mely komoly egészségügyi veszélyt jelent a benne játszó gyermekekre nézve.

A szabálysértésekről szóló (2012. évi II.) törvény köztisztasági szabálysértésként definiálja, ha az állat által közterületen okozott szennyezést a rá felügyelő személy nem szünteti meg, vagyis az ürüléket nem szedi fel. Erre a célra a fővárosban több helyen is létesítettek szemeteskukákat, amelyekbe be lehet dobni a használt kutyapiszok-zacskókat. Sőt a VI. kerület szellemes vezetése, már-már humoros, motiváló táblákat helyezett el az utcákon, melyen a következő felirat áll: „Még egy terézvárosi kutya sem képes maga után takarítani!”. Ezzel megritkult – még ha teljesen nem is tűnt el – az utcát borító kutyaürülékek száma. A vizeletkérdést persze nem oldotta meg, hiszen azt nem lehet egy egyszerű kézmozdulattal felszedni. Sajó András szavaival élve, annak eltűnésével várni kell a következő esőre.

Közgazdaságtanból tudjuk, hogy az externáliák okozta költségeket valakinek meg kell fizetnie, és a legigazságosabb, ha ezt az azt előállítóra terheljük, internalizáljuk. Jelen esetben ez a kutya gazdája lenne (hiszen ahogy a fent említett táblából is kiderül, ezért nem lehet négylábú barátainkat felelősségre vonni). Klasszikus megoldás az externáliák esetében az adókivetés. Ez elsőre jónak is tűnik, hiszen a gépjárművek után is kell fizetni adót, a legtöbb helyen a parkolás sincs ingyen, tehát ha az autótulajdonosok sem panaszkodhatnak jogaik korlátozásában, a kutyatulajdonosok is elfogadhatnák, hogy a közterületek ilyen módon való használatáért plusz költségek terhelik. Igen ám, de Sajó András is kifejti, tapasztalatból következtetve, hogy az ebadónak súlyos következményei lehetnek, főként az állatok nézőpontjából. Az állatmenhelyek így is telítettek megunt, kidobott egykori kedvencekkel, ráadásul a legtöbb ilyen helyen iszonyú állapotok uralkodnak, így a kóbor kutyák egy része még szűkebb ketrecekben élné le mindennapjait, ami egyébként kimeríti az állatkínzás fogalmát; másik része pedig az utcán csatangolna, oltás hiányában fajtársait és az embereket is veszélyeztetve különböző kórok által. Kijelenthetjük tehát, hogy az ebadó nem megoldás.  Nézzük, ma mit kínál megoldásként az állam, hogyan szabályozza a jog az állattartást!

Az kutya tartására több jogszabály is vonatkozik: az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény, a szabálysértésekről szóló 2012. évi II. törvény, de még a Polgári törvénykönyvnek is vannak ide vonatkozó passzusai, illetve számos kerületnek van saját állattartási rendelete.

A Polgári törvénykönyv mindössze annyit mond ki, hogy az állat által okozott károkért annak tulajdonosa felel. Így tehát a kutyák esetében is a gazda felelős házi kedvence tetteiért.

A kutyák tartásának szabályairól a legrészletesebben a részben az állattartást szabályozó (fent említett) állatvédelmi törvényben olvashatunk. Itt találkozhatunk azzal az előírással, hogy a gazdának kötelessége közterületen feltakarítani az állta után, továbbá felsorol néhány egyéb szabályt az állattartással kapcsolatban. A gazda köteles megfelelő életfeltételekről gondoskodni, az állat pihenését és elegendő mozgását biztosítani. Vagyis a kutyasétáltatás tulajdonképpen kötelező, sőt a póráz nélküli szabadon engedés is. Ez viszont az utcán zavarhatja a járókelőket, főleg ha a kutya nem csak nyugodtan elsétál mellettük, hanem esetleg rájuk ugat (még ha nem is támadó szándékkal teszi, megijedhetnek tőle), vagy akár csak megszaglássza őket. Az egyetlen megoldás erre a kutyafuttató, ahol az ebek zavartalanul futkorászhatnak, hempereghetnek, legtöbbször a természetes körülményeket valamennyire biztosító gyepen. Csakhogy nincs mindenhol ekkora üresen fekvő terület a fővárosban. Különösen ritka, de találni rá példát, hogy egy-egy füves területen, park mellett még „akadálypályát” is létesítettek a játszani vágyó négylábúaknak.

A szabálysértési törvény kimondja, hogy településen belül tilos a kutyát felügyelet nélkül hagyni, tömegközlekedési eszközön szájkosár és póráz nélkül szállítani, valamint élelmiszerüzletbe, játszótérre vagy közfürdő területére bevinni. A két utóbbi a szabály alól kivételt képeznek a vakvezető, illetve mozgásukban korlátozott személyeket segítő kutyák.

Az állatvédelmi törvény szabályozza a transzponderrel ellátott ebek adatainak kezelését. A transzponder egy mikrochip, amely az állatok azonosításában működik közre. Az adatokat országos elektronikus adatbázisban őrzik, mely többek között a gazda nevét, lakcímét, telefonszámát, elektronikus levélcímét, az eb fajtáját, nemét, születési idejét, színét, nevét, illetve tartási helyét, valamint egészségügyi adatainak egy részét (pl. oltások) tartalmazza. A transzponder beültetését a 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet írja elő. Tehát elvileg minden elkóborolt kutyát lehet azonosítani, annak gazdáját értesíteni, valamint szükség esetén felelősségre vonni, megbüntetni; de ellenőrizni lehet azt is, hogy minden szükséges oltást megkapott-e.

A törvény lehetőséget ad az állatvédelmi hatóságnak, hogy az ebet veszélyesnek nyilvánítsa, ha fizikai sérülést okoz, vagy ha az állat fizikai vagy pszichikai állapota alapján feltételezhető, hogy embernek fizikai sérülést okozhat. A veszélyesnek nyilvánított kutya kizárólag az állatvédelmi hatóság által kiadott engedéllyel, ivartalanítva és transzponderrel megjelölve tartható, továbbá tilos szaporítani és őrző-védő feladatokra használni.

A fent felsorolt rendelkezések csak a legfontosabbak, melyet egy gazdának be kell tartani, el kell fogadni. Önkormányzatonként eltérő egyéb szabályozás is létezik, sőt a társasházak bizonyos kereteken belül maguk is megszabhatják a kutyatartás rendjét a házon belül. A jogszabályi keret sok problémát nem old meg, hiszen a jogi norma nem képes mindenre megoldást találni. A túlszabályozás a kutyásokat, a túl engedékeny szabályozás a kutyátlanokat sértené.

Mint azt a dolgozatom elején is említettem, a kutya elég régóta háziasított állat, így az emberhez van kötve, fontos neki gazdája biztonságot adó közelsége, nem megoldás őt szabadon engedni sem a természetben, de főleg nem a veszélyt rejtő városban. Ha valaki úgy dönt, hogy egy állat gazdája szeretne lenni, azt gondolja komolyan, hiszen attól kezdve felelősséggel tartozik érte, sőt, mint a fentiekből kiderül, viselkedéséért is ő felel. Másfelől minden állatbarátnak is tisztában kell azzal lennie, hogy egy állat gazdájaként is része az emberi társadalomnak. Tehát nemcsak az állat érdekeit, hanem embertársai igényeit is figyelembe kell vennie. Ha valaki kutyatulajdonosként nem tud kertes házba költözni (ami talán a legjobb megoldás lenne), tartsa be az együttélést megkönnyítő jogszabályokat, figyeljen oda másokra és szeretett házi kedvencére!