Az ukrán-orosz konfliktus meglehetősen hosszú időre nyúlik vissza. Közös történelmük a XVIII. század alkonyán indult útjára, mikor ukrán területek egy része Oroszország ellenőrzése alá került, majd Ukrajna az 1922 decemberében megalakult Szovjetunió tagja lett. A jelenlegi konfliktusban is kulcsszerepet játszó Krím-félsziget 1954-ben került az oroszoktól ukrán fennhatóság alá, majd Ukrajna 1991-ben – történelmében először – független állammá vált.
Ekkor éleződött ki az ellentét Ukrajna és Oroszország között a félsziget feletti uralom kérdésében. Majd látszólagos béke következett, melyet a budapesti egyezmény szentesített, ám úgy tűnik, az orosz medve nem feledkezett meg az ásványkincsekben bővelkedő egykori aranytojást tojó tyúkjáról.
Az elmúlt két évtizedben folyamatos volt az orosz politikai nyomásgyakorlás Ukrajnában. Volt szocialista, majd oroszpárti elnökök váltották egymást. Oligarchák és más hatalmasok botrányokkal teli harcainak időszaka volt ez, ahol a politikai gyilkosság és emberölési kísérletek sem voltak példanélküliek. A Moszkva támogatását élvező Leonyid Kucsmát – aki 1992-től 1993-ig Ukrajna miniszterelnöke, majd 1994-2005 között elnöke volt – megvádolták, – többek között – egy ellenzéki újságíró megöletésével, illegális fegyverkereskedelemmel és képviselők megveretésével. A 2004-ben tartott elnöki választás idején az oroszbarát Viktor Janukovics ellenfelét, Viktor Juscsenkót dioxinnal mérgezték. Ugyanebben az évben a választások alkalmával elkövetett csalások miatt kirobbant a „narancsos forradalom”, melynek eredményeként a meggyengült Juscsenko került az elnöki székbe.
A közelmúltban kezdődő ukrán válság kiindulópontjának a 2013 novemberében kirobbant forradalom tekinthető, amihez – a 2004-ben történt eseményekhez hasonlóan – a Majdan, Kijev főtere szolgált helyszínül. A kiváltó ok az volt, hogy az ukrán vezetés elállt az Európai Unió társulási szerződésének aláírásától, feltételezhetően az Oroszországhoz való közeledés reményében. A tűntetések 2014 februárjában fegyveres összecsapásokba torkoltak, amik később több városra is átterjedtek. A harcok hamarosan halálos áldozatokkal is jártak. A főtér rögtönzött csatamezővé változott: hóval megtöltött zsákokból épített barikádok, támaszpontokként funkcionáló sátrak, sőt ad hoc mentőállomások foglalták el a Majdant és környékét. Az ellenállók ugyanis attól tartottak, hogy aki egészségügyi panaszával egy állami kórházat keres fel, a letartóztatást kockáztatja. A forradalom hatására előrehozott elnökválasztást tartottak, és az elnöki hatalmat korlátozó rendelkezéseket hoztak, majd Viktor Janukovics, ukrán államfő Oroszországba menekült.
Az ukrán-orosz válság betetőzéseként 2014 márciusában Oroszország megtámadta Ukrajnát, pontosabban a Krím-félszigetet, majd Kelet-Ukrajnában is harcok kezdődtek, azóta folyamatosan háború dúl az ország keleti részén. Az ürügy főként az volt, hogy a Krím lakosságának közel 60 százalékát orosz nemzetiségű polgárok teszik ki, illetve a szevasztopoli orosz flottabázis, melyet Ukrajna esetleges Európai Unióhoz való csatlakozása veszélyeztetne.
A médiában hol oroszbarát fegyveresekről, hol gyanús, hatalomjelzés nélküli katonákról beszélnek, akikről időnként tagadják, időnként beismerik Oroszországhoz tartozásukat. A félsziget viharos és megkérdőjelezett körülmények között kinyilvánította függetlenségét, majd március 16-án népszavazás keretében döntöttek az orosz csatlakozásról. A népszavazás eredményét a nyugati államok, köztük Magyarország sem fogadja el, mivel orosz fegyveres erők jelenlétében zajlott. Ennek ellenére 2014. március 18-án bejelentették a Krím-félsziget Oroszországhoz való csatlakozását. Krím után Donyeck is bejelentette Ukrajnától való függetlenedési szándékát. Így a harcok most ezért a területért újultak ki. Bár a tűzszünet híre is bejárta a sajtót, mégis úgy tűnik, hogy messze még a vége. Az oroszpárti szakadárok továbbra sem hagytak fel a támadásokkal.
A fegyveres erőn túl az orosz medve a gázzal is sakkban tudja tartani Ukrajnát, amit a konfliktus során ki is használt. Mivel az európai országok, köztük Magyarország is függ az Ukrajnán keresztül érkező orosz gáztól, így ezzel egész Európa energiaellátását veszélyeztetik a fennálló körülmények.
A nyugati hatalmak is részeseivé váltak a Kelet-Európában kialakult konfliktusnak. Mind az Amerikai Egyesül Államok, mind az Európai Unió megszakította a diplomáciai kapcsolatot Oroszországgal, ezért is váltott ki ekkora nemzetközi médiaérdeklődést Vlagyimir Putyin 2015. februári budapesti látogatása, amely során több magyarországi vezető politikussal találkozott. Továbbá többek között a NATO és az Egyesült Államok is küld támogatásokat Ukrajnának.
Magyarország számos tekintetben érintett a konfliktusban. Nem elhanyagolható szempont a történések földrajzi közelsége sem, de leginkább a nemrég bevezetett ukrán sorkatonaság állítja politikai és erkölcsi feladat elé Magyarország vezetőit. Ugyanis ukrán állampolgárságuk miatt kárpát-aljai magyarok is behívót kaptak, így, aki teheti, hazánkba menekül a besorozás elől. Sokan úgy gondolkodnak, hogy nem kívánnak meghalni egy olyan országért, ami semmit nem adott nekik.
Összegzésképp, ha nem vesszük alapul az események mögött meghúzódó hátsó szándékokat, a szereplők személyét, múltját és jól ismert jelenlegi politikai törekvéseit, még az orosz érvekkel is tudnánk azonosulni, főleg, mi magyarok, akiket a mai napig érzékenyen érint, ha a trianoni békét követő veszteségeinkre gondolunk. Azonban észre kell vennünk a nemzetközi érdeksérelmeket, a szövetségek semmibevételét (Oroszország és Ukrajna is tagja az ENSZ-nek) és a – hazánkra fokozottan érvényes – veszélyt abban az esetben, ha az éhes medve nem lakik jól egy félszigettel. Mindezek alapján semmiképp nem üdvözlendő a szomszédban dúló fegyverropogásoktól hangos konfliktus.
