Tiszteld az időseket! Hangzik el sokszor a nevelő célzatú felszólítás gyermekkorunkban. Szüleinken, nagyszüleinken kívül irodalmi művek sokasága igyekszik hangsúlyozni a sokat tapasztalt korosztály megbecsülésének fontosságát. Szigorú szülők jól nevelt csemetéi azt is megtanulták, hogy tömegközlekedési eszközökön át kell engedni az ülőhelyet korosabb embertársainknak.
Sok fiatal mégsincs tisztában az illemszabályzat fent ismertetett passzusaival, vagy csak az iskolában, munkahelyen eltöltött hosszú és fáradságos nap után megfeledkeznek a régen tanult intelmekről. Erre a felismerésre juthatott az a kedves néni is, aki megelégelve az ifjúság bárdolatlanságát taktikát váltott, és úgy döntött, maga szerzi meg, ami jár neki.
A kora délutáni órákban az állomásra begördülő metró szép lassan megállt, majd kinyitotta ajtóit. Néhány fáradt utas lebotorkált a szerelvényről, hogy helyet adjon az újonnan érkezőknek. A gyanútlan felszállók megkezdték a metrókocsi birtokbavételét, amikor lassú léptekkel megjelent az idős néni, maga után húzva az köznép által csak banyatanknak csúfolt kerekes szatyrát. Már a metró ablakából kiszúrta a jobb oldali üléssor egyetlen üresen maradt helyét, és ez soha nem tapasztalt erővel ruházta fel: korából fakadó fájdalmait és a nap fáradalmait félretéve, vérszemet kapva nekiiramodott, és ellentmondást nem tűrve igyekezett elfoglalni méltó helyét a közösségi járművön. Szatyra alig bírt lépést tartani vele, irgalmatlan sebességgel szelte a levegőt, és akit nem maga a néni lökött félre célja elérése érdekében, azt a kerekes járgánya kényszerítette meghátrálásra.
A heroikus küzdelem nem volt hiábavaló: a néni kényelembe helyezhette magát kiérdemelt ülőhelyén. Miután az utasok felocsúdtak a meglepetésből, átdörzsölték a harcban megsérült tagjaikat, visszaköltözött arcukra az utazáskor jellemző, fáradtságtól és unalomtól ködös bamba tekintet, és saját gondolataikba vagy okostelefonjuk képernyőjébe merültek.
