A következő két írás még 12.-es koromban született. Most véletlenül rájuk akadtam a gépemen, és elolvasva, találtam bennük néhány érett gondolatot. Úgy gondoltam, megosztom.
A feladat az volt, hogy egy-egy filozófus egy-egy gondolatára reflektáljunk. Így sikerült:
A tovább gombra kattintva olvasható a két esszé!
"A világ változás, az élet felfogás dolga." (Marcus Aurelius)
Ahhoz, hogy a világ változik, kétség sem fér, ez történelmi és egyéni szinten is belátható. A filozófus császár rövid állításának második felét, miszerint az életben annak megélése a mérvadó, már többen vitatják, bár én ezzel is egyetértek.
Mint tudjuk, hiszen tanítják is, a történelem halad előre, fejlődés tapasztalható a világ csaknem minden területén. A világ változása ugyanúgy megfigyelhető az egyén szintjén is, gondoljunk csak folyamatos korosodásunkra. E folyamat során mi is változunk, előbb életerős, vágyakkal teli fiatalokká, majd családunkat eltartó, dolgos felnőttekké, végül az unokáinkkal játszó, fáradékony nyugdíjasokká válunk. Eközben a világ, gyakran észrevétlenül elhalad mellettünk: ifjúként teljesen természetesnek vesszük, és ügyesen használjuk a kor vívmányait, amiket az idős emberek többsége még csak nem is ismer, használatuktól csaknem fél.
Én sokszor tapasztaltam, hogy aki pozitívan gondolkodik, bízik magában és mindenben igyekszik a jót látni, az sikeresebb a pesszimista, kevés önbizalommal rendelkező embernél, aki minden apróbb akadálynál feladja.
Minden ember életében vannak problémák, akadályok, szomorú, gyakran akár fájó pillanatok is. Ezeket mindnyájunknak meg kell és túl kell élnie. Vannak, akiknek egy nagyobb tragédia kihat az egész életére, megtöri, akár beteggé is teheti, mások könnyen túl vannak rajta, különösebb következmény nélkül. Az ember eldöntheti, hogy engedi, hogy az érzelmek, a nehézségek uralkodjanak fölötte, vagy átveszi az irányítást a saját élete felett, és megpróbál felülemelkedni a világ okozta sebeken.
Gyakran találkozunk örömökkel, sikerekkel is az életünkben, erre is kétféleképpen lehet reagálni: egyesek ugrálnak örömükben, majd kibújnak a bőrükből egy magyar ötöst kapva, mások már-már az érdeklődés teljes hiányával csúsztatják be a táskájukba az előbb említett osztályzatot kiérdemelt dolgozatukat.
Így tehát kis túlzással állíthatjuk, hogy az életünk olyan lehet, amilyennek akarjuk, ha igazán a boldogságra törekszünk, azt is elérhetjük csupán a gondolkodásmódunk befolyásolásával.
Ezek után azt hiszem könnyen belátható, hogy Marcus Aurelius állítása teljes mértékben helytálló, helyes megfigyeléseken és tapasztalatokon alapszik.
"A meggyőződéseink nagyobb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságaink." (Nietzsche)
A meggyőződés tulajdonképpen hazugság magunknak. De vajon saját magunk becsapása jobban sérti az igazságot, mint másoké?
Ha valakit szándékosan tévesztünk meg, saját akaratunknál fogva térítjük el az igazságtól, akkor mi magunk tudjuk, hogy valótlant állítottunk, sőt, magával az igazsággal is tisztában vagyunk. Tehát az csak mások számára sérül meg.
Egy vak hitünk, meggyőződésünk esetében mi magunk vagyunk hazugságaink áldozatai, környezetünk sokszor próbál minket a helyes útra terelni, az esetek nagy részében eredménytelenül. Hűségesen és eltéríthetetlenül követjük a hamis utat. Az igazság így magunk számára sérül.
Az előbbinél nagyobb problémát jelent, ha téves meggyőződéseinket terjeszteni is akarjuk, így már nem csak magunkat, hanem másokat is megtévesztve. Ezzel nő a tévesen gondolkodók száma. Ebben az esetben az igazság sérülése másokat és magunkat is érinti.
Ezek alapján tehát azt a megállapítást tehetnénk, hogy bizonyos esetekben érvényesül Nietzsche állítása, azonban -- persze csak a becsapottak számára kihegyezve -- olykor saját meggyőződésünk nem is olyan veszélyes, hiszen csak egy ember igazságérzete megy tönkre. Vegyük azonban szemügyre a Hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát közmondást. Ennek mondanivalója, hogy minden hazugságra egyszer fény derül: belebonyolódhatunk saját hazugságaink szövevényébe, túlzott, hihetetlen valótlanságot állítunk, lelepleznek minket, és még számos egyéb módjai is lehetnek az igazság felfedésére. Tehát az esetek nagy részében lebukunk, és a hazugság sikertelen ellenségnek bizonyult az igazsággal szemben. [Ellentétben a meggyőződéssel, melyek esetében a hazugság ezen jegyei hiányoznak - szerk.]
Így tehát kimondhatjuk, hogy Nietzsche állítása megfelel a valóságnak, persze vannak kivételes esetek, amikor a hazugság győz, de ez csupán egy-egy csata megnyerése, a háborút az igazság nyeri meg, nem úgy, mint a meggyőződésünkkel szemben, amely esetben gyakran sajnos a háborút is elveszti.
